2009. július 7., kedd

Véget ért a Térképtár Kft., és a Nav N Go Kft. pere. Most a "teknőc" nyert.

Előzmény: A népszerű navigációs szoftver, az "iGo My way" fejlesztője, a Nav 'n Go Kft. tisztességtelen piaci magatartás megállapítása iránt pert kezdeményezett a Térképtár Kft, az ÚtInfó navigációs szoftver fejlesztője ellen, mintegy két évvel ezelőtt.

A perben a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma, 2009. július 6-án első fokon ítéletet hirdetett, amelyben a Nav'n Go Kft. keresetét elutasította, és kötelezte arra, hogy a Térképtárnak fizesse meg a teljes perköltséget. A két éves per során a bíróság igazságügyi szakértő véleményét kérte, a Nav 'n Go által feltételezett termékhasonlóságok kérdésében. A szakértő, rendkívül alapos, hosszabb tesztelési időszak után, a szakmai jelentésében kiemelte, hogy "a perbeli szoftverek között sem a megjelenítés, sem pedig a használat során azonosság nem áll fenn". A vizsgálat és a per alanyai a Térképtár fejlesztése, a 2001 óta piacon lévő ÚtInfó 2.3v, illetve a Nav n' Go Kft részéről, egy korábbi, 2006-os "iGO My Way" navigációs szoftver volt.

A bíróság az ítéletében kiemeli, hogy "a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy a perbeli termékek hasonlóságot nem mutatnak, ezért a felperesi szoftverhez, mint szellemi alkotáshoz fűződő jogokat, illetőleg a felperesi szoftverrel kapcsolatos, a felperest megillető személyhez fűződő jogokat az alperes nem sértette meg a termékek előállításával és forgalmazásával, továbbá ugyanezen magatartásával jellegbitorlást sem követett el. Mindezekre figyelemmel a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint a felperes keresetét elutasította.".

A Térképtár Kft. úgy érzi, hogy bíróság ítélete elégtétel a Nav'n Go Kft által felhozott vádakra, és reméljük, hogy a partneri körünkben is megnyugvást hoz, ez a precedens értékű hazai navigációs per.

 
Kattintson ide