2009. június 18., csütörtök

Gyurci és az IQ Route.

Bevallom öszintén, vannak dolgok amikre nehezen veszem rá magam. Ilyen volt a "higyjek a GPS-nek" elnevezésű feladat. Az első Tomim egy ONE V3 volt, amiben ugye nincsen semmi extra, többek között a blog címében emlegetett "okosság" sem.

Amíg dolgozni jártam, sohasem kellett használnom mert reggel este a bevált útvonalon oda és hazabattyogtam... Igen ám, de most hogy alig járok el itthonról (navigalj.hu forever), kiderült hogy amikor muszáj, az általában a nap legforgalmasabb időszaka. :(

Ezért ki kellett valamit találni, mert a Margit körút 25-30 percig totyogva, már az idegeimet kezdte szétcincálni, és akkor még Moszkva tér, Alkotás utca... Az egyik alkalommal azt találtam ki, hogy egy életem-egy halálom, az IQ Route-ot kipróbálom... Gondolatomat tett követte.

Első alkalommal a Klapka utcából jöttem haza, mikor is Tomi azt találta ki, hogy menjünk az Újpesti rakpart felé, mert az nekünk nagyon jó lesz. A gondolatot tett követte, és a MOL kút mellett megtámadtam a felső rakpartot. Legnagyobb meglepetésemre alig néhány autó lézengett rajta (ott üzembiztos a dugó), majd a Margit Híd-Margit körút is "haladós" volt. Mit ne mondjak, hamar hazaértem.

Persze nekem a rokonságomban lehetett "Hitetlen Tamás", mert ez nekem nem volt elég... Gondoltam, ha egyszer sikerült, most miért ne?

Következő próbálkozás is, a változatosság kedvéért a Klapka utcából indult. :)) Azt mondja a drága, hogy most a Váci út-Nyugati téri felüljáró legyen az útvonal. Mit ne mondjak, a hasamat fogtam a kacagástól... Mindez a délelőtti csúcsforgalomban. Mikor a Westend elé értem, már láttam hogy a Szent István tér felé is, és a Bajcsy Zsilinszki út felé is masszív dugó van. Gondoltam mit nekem a dugó, mikor Tomi azt súgta a fülembe, hogy nincs is... A felüljáró tetejére felérve, egy üres Bajcsy fogadott... Innen már látszott, hogy nagy baj nem lehet. Ez a laza gurulás folytatódott hazáig. A Bajcsy-Deák tér-Hegyalja út és Budaörsi út útvonalat sikerült 27!! perc alatt abszolválnom a délelelőtti csúcs idején.


Bravo TomTom. Azt hiszem továbbra is maradok a Tomi+IQ Route párosnál.

9 megjegyzés:

KozGab írta...

Hali.

Amin én meglepődtem még korábban, hogy Budapest, Strázsahegyi Dűlő-ről 13. ker. Váci útra értem 25-30 perc alatt!
IQRoute bekapcsolva + tmc, de ez olyan február tájékán és nem ismerve az M0-át :)

Azaz nem rossz az az iqroute a tomiban :)

No meg, ha jövünk hazafele ismerősöktől, Szigethalomról, akkor nem az m0-ra visz rá, mint garmin vagy igo, hanem inkább falukon keresztül és valóban gyorsabb :D

Egy szívfájdalmam, hogy otthonról folyamatosan a Hungárián akar tervezni reggel, ami mostanság már valóban tűrhető, mert halad, de korábban nagyon nem volt ilyen :)

De már van tmc-nk és iqroute-unk is, úgyhogy nincs gond :D
Max néha :D :D :D

Üdv.

Gyurci írta...

Sőt már Megyeri Hidunk is... :))

Sancho írta...

Majd ha 20 esetből 10 nyer legalább, és iskola időszakban, nem így az évzáró után, akkor lehiszem. ;)

Köszi a bejegyzést. Ígéretes a funkció!

Gyurci írta...

@Sancho

Igazad van. De ez a két alkalom is igazi felüdülés volt. :)

krokuta írta...

Én gyakran használom az alternatív útvonal tervezési lehetőségeket( amiben az IQ Route+ TMC keze van benne) és kb 70-80%-ban bejött. A 930-ast kb 3 hónapja használom és az útvonalválasztékból mindig ki lehet választani a legjobbnak tűnőt.

P.s.

A Gyurci egy emberbőrbe bújtatott angyal! Még nyaralásba indulás előtt részletes átprogramozást küldött néhányunknak, hogy az alatt az egy hét alatt amíg nincs itthon addig is tudjuk élvezni, ne csak használni a gépünket! Mégegyszer köszi Gyurci!!

KozGab írta...

Hali.

Milyen útvonalválasztékból?
Vmiről le lehetek maradva, mert ilyenről nem tudok tomtomnál :)

üdv

krokuta írta...

Kedves KozGab!

Én úgy szoktam csinálni, ha nem tetszik egyből az az útvonal amit elsőre felkínál , akkor az 1,Alternatíva kiszámítását használom!
Ha nem változtatod meg pl a leggyorsab opciót másra, akkor is más útvonalat számol.. és lehet válogatni!
2,Ha a TMC vmit jelez, akkor is használható az alternatív útvonal kiszámítása
3, ha a rádióban hallok vmi dugót amit nem jelez aTMC akkor az útszakasz kikerülés, vagy az útzár kikerülését lehet még használni

KozGab írta...

Hali.

Ezeket én is ismerem, azt hittem tudsz vmi másról is :)

Bár nálam a rádió olyan, hogy azért van, hogy szóljon vmi, de igazából nem figyelem :)

A navigonnak a megoldása jó, hoyg ad 3 lehetőséget aztán kiválaszthatod melyik legyen :)



üdv.

Gyurci írta...

@Krokuta

"A Gyurci egy emberbőrbe bújtatott angyal!"

:))

 
Kattintson ide