2009. április 27., hétfő

TomTom GO930. Kergetőzés a menüben. I.rész.

Véleményem szerint ez a TomTom egyik legjobb készüléke. Legalábbis ami nálunk kapható. Ha már a kezembe került, kicsit körüljártam a menürendszerét. Szerencsére könnyedén tudtam képernyőmentéseket csinálni, így nem untatlak benneteke gyenge fotókkal.

Kapcsoljuk be a készüléket. Az első képernyő ami fogad bennünket, az a Navigálás nevet viseli. Minden fontos eszközt innen érünk el. Ezen kívül, csak a másik nagy alapmenü, a Beállítások van benne.

Minden itt kezdődik, ezen a három képernyőn.



A Navigálás menüben a legjobb, hogy koordinátára is navigál. Persze nem Ő az egyetlen, viszont a GO930-nál semmilyen "bűbáj" nem kell hozzá.  Beírjuk a koordinátát, mondjuk a geocaching.hu-ról, és már tervezi is az útvonalat. Érdekes még az "Utolsó megállás poziciója" is.

Szerintem a következő "okosság" a Help menü. Amikor baj van, nem biztos, hogy képben leszünk. Azonban a program megmondja nekünk, hogy pontosan hol vagyunk. Milyen utcától hány méterre, és milyen segélyhely van a közelünkben. Amikor baj van, ez a tudás akár életet is menthet.


Sok hibát ki tudunk javítani magunknak. A javított változatot rögtön használatba is vehetjük.


Beállíthatjuk, hogy milyen szintű javításokat fogadunk el.


És, hogy a saját javításainkat közzétesszük-e.

Jól látható, hogy a TomTom GO930 bőséges menüjében sok lehetőség vár kiaknázásra. Nagyon sok változtatást CSAK a TomTom készülékeiben tudunk beállítani.
Legközelebb a Beállítások menüt nézzük át.
 
Kattintson ide